Kis-Balaton Fotópályázat
a Kis-Balaton Természeti Értékei címmel fotópályázatot hirdet
Pályázat témája A PELSO 2007 KONZORCIUM. NEVÉBEN AZ AQUAPROFIT ZRT.
a Kis-Balaton Természeti Értékei címmel fotópályázatot hirdet
Pályázat témája A Balaton nyugati partjánál, a Zala folyó torkolatánál található Kis-Balaton, mint nagy kiterjedésű, összefüggő vizes élőhely Európában is egyedülálló értéket képvisel, amit a nemzetközi természetvédelem mindig is számon tartott. Már a múlt században is híres volt páratlan madárvilágáról, hiszen „gémfalu”-jaiban az összes hazai gémféle költött. A Kis-Balaton vízállását és tájrajzát évszázadokon keresztül a Zala folyó és a Balaton időszakos vízingadozásai alakították. Így, mint időszakos vízborítottságú terület tökéletes és változatos élőhelyet biztosított mind a növényzet, mind az állatvilág számára. Ez volt a Balaton ún. halbölcsője, ahová a halak ívni jártak, de védelmet és táplálékot is biztosított az ivadékok fejlődéséhez. Az 1922-ben elkezdett lecsapolása ugyan nagy csapást mért az itteni növény- és állatvilágra, azonban az 1951-es védetté nyilvánítás és az 1980-ban elkezdett mocsárrekonstrukciós munkálatokat követően, a Kis-Balaton I-es ütemének létrejöttével megnövekedtek a kedvező táplálkozási és szaporodási lehetőségeket nyújtó területek, amelyeket hamar el is foglaltak a lakóik. A nyílt víz hinarasai, a nádasok, zsombékosok, mocsárrétek, ahogy errefelé mondják a „berek” mozaikos váltakozása a láperdőkkel, fűzfaligetekkel, valamint a száraz gyepekkel, nemcsak a szemet gyönyörködtetik, hanem a változatos élőhelyeken megtalálható fajgazdagság a Kis-Balaton ökoszisztémájának a stabilitását is eredményezi, ami elengedhetetlen feltétele a terület jó kondíciójának megőrzéséhez és a működéséhez. A Kis-Balaton 1979 óta tartozik a Ramsari területek közé és 1997-től a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park része. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem kiépítésének célja, hogy egy olyan időszakos vízborítottságú területet hozzon létre, aminek a vízállása a Zala folyó természetes vízjárásához igazodik. A vízvédelmi rendszer kialakítása megnöveli a kedvező környezeti feltételeket az élőlények számára, valamint lehetővé teszi a rugalmas beavatkozást árvíz esetén, és a Balatonba jutó víz vízminőségére is kedvező hatással van. Lehetőséget biztosít továbbá a vízminőség-védelmi szabályozásra is. Ez utóbbi nagyon lényeges, hiszen a Kis-Balaton, mint természetes víztisztító, szűri meg a Balatonba folyó Zala vizét. A Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének nem megfelelő működése mind vízminőségi, mind természeti és ezekből adódó gazdasági következményei rendkívül kedvezőtlenek. A projekt aktualitását az utóbbi évtizedben észlelhető éghajlatváltozás is indokolja, hiszen tudvalevő, hogy ez legérzékenyebben a vizes élőhelyeket érinti és Magyarország világviszonylatban a legveszélyeztetettebb területek közé tartozik. A fotópályázat a projekt kommunikációs kampányának a része, melynek a célja, hogy a Kis-Balaton páratlan élővilágát bemutassa, amely egyedülálló értéket képvisel Európában. Az alkotóktól olyan alkotásokat várunk, ami a Kis-Balaton természeti értékeit egy-egy különleges pillanatban lencsevégre kapva mutatja be, érzékeltetvén az élővilág és a táj érdekességét, különleges szépségét.
A Kis-Balaton területe
Képek a Kis-Balaton bármely részén készíthetők. Fontos tudni, hogy területének egy része szabadon látogatható, egyes részei viszont a Nemzeti Park fokozottan védett területéhez tartoznak, melyek csak korlátozottan és díj ellenében látogathatóak. 1.
Szabadon látogatható területek: • Kányavári-sziget, • Balatonhídvég, • Zalavár-Balatonhídvég • Kerékpárút menti területek 2.
Fokozottan védett területek látogatása: • A fokozottan védett területek az alábbiak szerint látogathatóak: • 2 db fix lessátor használatára van lehetőség napi 5000 Ft bérleti díj befizetése ellenében. A sátrakat a fényiránynak megfelelően különböző napszakokban lehet használni, így előre kell egyeztetni, mikor szeretnék használatba venni, naponta 2 fotóst tudnának ily módon fogadni. • Lehetőség van arra is, hogy egyszerre több fő járja be a területet buszos szakvezetés keretében. Ennek időtartama kb. 3 óra, a szakvezetési díj 20.000 Ft/csoport, idegen nyelven is tudnak vezetést biztosítani (angol, német, francia nyelven). E típusú buszos szakvezetéshez a buszt a látogatóknak kell biztosítani. • A Nemzeti Park által szervezett buszos szakvezetésen való részvételre is van lehetőség minimum 10 fő jelentkező esetén. Ennek részvételi díja 3.500 Ft/fő, mely tartalmazza a vezetés és a busz költségét is. Jelentkezni az alább látható e-mail címeken lehet Magyari Gabriellánál. További információ: • Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Balaton tájegység • tel.: 83/315-341 • mobil: 30/664-0404 • a felmerülő igényeket az magyarig@bfnp.kvvm.hu vagy a kisbalaton@citromail.hu e-mail címen lehet jelezni.
A képek felhasználása, publikálása A pályázatra jelentkezhet minden magánszemély, aki a pályázati kiírásban szereplő feltételeket teljesíti. A pályázatra beérkezett képekből a szervező kiállítást rendez. Az előzetes tervek szerint előzsűrizés után az elfogadott pályaművek először a „ Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása”zárókonferenciáján kerülnek bemutatásra, amely egyben a díjkiosztás helyszíne is. A kiíró a kiválasztott pályaműveket a Kis-Balaton kiadványában jelenteti meg az alkotó nevének feltüntetésével.
Beküldhető fotók paraméterei A pályázók legfeljebb 10 egyedi, 21x30 cm méretű fekete-fehér vagy színes papírképpel pályázhatnak. A pályamunkákat semmilyen hordozó anyagra nem kell felragasztani. A beküldendő pályaműveken szerepeljen a szerző neve, a kép sorszáma és az alkotás címe a nevezési lapon szereplő adatokkal egyezően. A pályázati anyagok beadhatók (előzetes egyeztetés után) személyesen vagy postán az alábbi címeken: • Aquaprofit Zrt., 1013 Budapest, Pauler u. 11. (Tel.: +36 1 472 2130) • Aquaprofit Zrt., 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. (Tel.: +36 93 516 000) • Aquaprofit Zrt., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. (Tel.: +36 72 525 364) A küldeményeket gondosan - kemény kartonlapok közé - csomagolva ajánljuk postázni. A szállítás közbeni rongálódásért a szervezők felelősséget nem vállalnak, beérkezéskor a sérülés tényéről azonnal értesítik a pályázót.
Nevezés Nevezési lap letölthető a www.kisbalaton.hu és a www.mafosz.hu weboldalról Nevezési díj nincs Pályázati anyagok beérkezési határideje: 2008.10.17. Pályázati anyagok zsűrizésének határideje: 2008.11.15. Visszautasított fotók postára adásának határideje: 2008.12.05.
Díjazás
1. díj:Wellness hétvége Danubius Health Spa Resort Bük 4*-os szállodában (2 éjszaka félpanzióval 2 fő részére)
2. díj:nettó 30.000 Ft-os Media Markt ajándékutalvány
3. díj:nettó 15.000 Ft-os Media Markt ajándékutalvány A zsűri döntése alapján a díjak megoszthatók, összevonhatók, valamint visszatarthatók, amennyiben a beküldött pályaművek mennyisége vagy minősége azt indokolja.
egyéb feltételek A pályázók a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadják a pályázati feltételeket. A pályázók csak saját alkotást küldhetnek be. Az esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli. Az elfogadott pályaművekből a szervező vándor kiállítást szervez, a visszautasított fotókat a megjelölt határidőig visszajuttatja. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása projektről készülő kiadványban az elfogadott képeket a kiíró megjelentetheti a szerzők nevének feltüntetésével. A kiadvány megjelenése esetén a pályázat kiírója a kötetből tiszteletpéldányt biztosít. A kiadványban való megjelenéshez kiválasztott képek szerzői a jobb minőségű megjelenés érdekében lehetőséget kapnak, hogy a fotókat digitális állományban is a szerkesztők rendelkezésére bocsássák.
További információ: A www.kisbalaton.hu weboldalon vagy személyesen az alábbi elérhetőségeken: Szánthó Éva marketing asszisztens, AQUAPROFIT ZRT. 1051 Budapest, Pauler u. 11., +36 1 472 2130, eva.szantho@aquaprofit.com