A FotoKlikk Filmklub következő filmjén Szelényi Károllyal beszélget Dékán István, 2009-ben. A beszélgetés vágott felvétele 40 perc. 

Íme a Szelényi Károllyal készült interjú strukturált, cikk formátumú feldolgozása, amely már tartalmazza a Dékán Istvánra vonatkozó pontosított, véglegesített felvezetőt. Másolható formátumban készítettem elő a FotoKlikk számára:

Szelényi Károly: Beszélgetések a fényképezésről – A mattüvegtől a többszörös expozícióig

A FotoKlikk Filmklub oral history sorozatának keretében a riportokat készítette, vágta és a szereplőkkel beszélgetett Dékán István – aki egyúttal biztosította számunkra a teljes sorozatot. A jelen epizód vendége Szelényi Károly fotográfus, aki a tájképek, műtárgyak és építészeti terek megörökítésének kulisszatitkaiba és az analóg korszak legbravúrosabb technikai megoldásaiba avatja be a nézőket.

A felkészülés és a partneri viszony a fotográfiában

Egy-egy nagy lélegzetű album vagy fotós projekt sosem csupán a helyszíni kattintásból áll. Amikor Szelényi a kikládikus kultúrát fotózta Délosztól Szantoriniig, Szabó Miklós kutatóval dolgozott együtt. Tapasztalata szerint a fotográfusnak elmélyült tudással kell rendelkeznie – legyen szó akár botanikáról, akár művészettörténetről –, hogy a tudományos munkatársak egyenrangú partnere lehessen. A táj- és épületfotózás nem megspórolható eleme az idő: kivárni, amíg a fákról lehullanak a levelek, amíg a dér megcsípi a tájat, vagy megérkezik a tökéletes esti, meleg súrolófény. Jó példa erre a Moszkva album, ahol a peregyelkínói templomot – Paszternak sírhelyét – a lemenő nap erős, kontrasztos fényeiben örökítette meg a kellő drámai hatás érdekében.

A perspektíva tanulása és a mattüveg varázsa

Szelényi – egykor Vadas Ernő tanácsát megfogadva – a mai napig esküszik a fényaknás, mattüveges gépek (mint a Hasselblad) kompozíciós erejére. A mattüvegre felülről lenézve a tér és a perspektíva sokkal tudatosabban rajzolható meg. A komponálás elsajátításához a Margit-szigeti séták mellett a nagy festők (például Markó Károly), valamint a klasszikus fotográfusok – mint Klösz György, Josef Sudek és Karel Plicka – munkáinak alapos tanulmányozását javasolja. Sokszor a legegyszerűbb eszközök hoznak minőségi változást: a budapesti Vásárcsarnokok fényképezésekor egy egyszerű létra használatával tudta megemelni a nézőpontot fél méterrel, ami sokkal kellemesebb előteret eredményezett anélkül, hogy a kép természetellenes madártávlatba ment volna át.

Bravúrok az analóg korszakból: Tapétázás és dupla expozíció

A digitális utómunka előtti világban a technikai akadályokat leleményességgel kellett áthidalni.

• A "tapétázás" technikája: Sötét, nagy belső terek (például freskókkal díszített templomok) bevilágítását sokszor egyetlen vakuval oldották meg. A gépet állványra tették, a zárat nyitva hagyták, az objektívet pedig fekete bársonnyal takarták el a villantások között. Egy szentendrei szerb templom 1967-es fotózásakor például 160-szor kellett villantaniuk a gyenge teljesítményű vakuval, ami olyan fényhatást keltett kívülről, hogy a helyiek azt hitték, kigyulladt az épület.
• Dupla expozíció a Parlamentben: Amikor a Szent Koronát egy protokolláris esemény során kellett megörökíteni, ahol tilos volt vakut használni, Szelényi délután egy masszív Linhof állványról lefotózta a termet az ablakon bejövő fényekkel, majd este, ugyanarra a filmkockára ráfotózta magát a kivilágított eseményt.

Hitelesség a tárgyfotózásban

Szelényi – aki dr. Kovács Évával a Szent Korona hazahozatala után a korona hivatalos fotózását is végezte – óva int a digitális technika nyújtotta túlzott manipulációtól. A műtárgyfotózásban (például a görög vázák megörökítésekor) megvannak a klasszikus játékszabályok, amelyeket be kell tartani. Kiemeli: a múzeumi fotográfiában a zavaros háttereket régen sem volt szabad utólag, retusálással "kifújni" a képből, és ez az alapvető hitelesség és etika a modern, digitális rétegkezelések korában is elvárható kellene, hogy legyen egy magára adó alkotótól.