Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Our 44th printed issue of AAP Magazine will feature the best projects showcasing the theme "STREET". Encyclopedia Britannica defines Street photography has "a genre that records everyday life in a public place." Photographers have been documenting their environment since the invention of photography. The image "View of the Boulevard du Temple" by Louis-Jacques-Mandé Daguerre, shows a Parisian street in 1838. Later encouraged by improvements in the portability and quality of cameras many photographers decided to record urban life. Charles Nègre, Eugene Atget, Alfred Stieglitz, Andre Kertesz, Berenice Abbott, Henri Cartier Bresson, Brassaï, Walker Evans, Robert Frank, Diane Arbus, Vivian Maier, Garry Winogrand, Lee Friedlander, William Eggleston... are amongst the many iconic photographers who captured changes in the fast-paced world of life in towns and cities. Capturing the essence of the urban lifestyle is now both a popular form of art and an important medium of communicating the heart and soul of a society and its people. Send us a cohesive body of work or portfolio - capturing the weird and wonderful moments unfolding around you! The subject is completely up to you. Any capture method or process, whether digital or analog, including monochromatic toning, is welcome. Winners will receive $1,000 in cash awards, their winning portfolio published in AAP Magazine#44, extensive press coverage and global recognition. All winners will have their work published in the eighth printed issue of AAP Magazine, a free copy of the magazine and their portfolio showcased in the Winners Gallery of www.all-about-photo.com. Prizes: 1st Place winner Cash Prize: $500 (US Dollars). Exclusive interview and winning image(s) or portfolio published in AAP Magazine, Volume 44: STREET One free copy of AAP Magazine that will be for sale and distributed on Blurb.com Winning work showcased on the online Winners Gallery of All About Photo 2nd Place Winner Cash Prize: $300 (US Dollars). Winning image(s) or portfolio in AAP Magazine, Volume 44: STREET One free copy of AAP Magazine that will be for sale and distributed on Blurb.com Winning work showcased on the online Winners Gallery of All About Photo 3rd Place Winner Cash Prize: $200 (US Dollars). Winning image(s) or portfolio published in AAP Magazine, Volume 44: STREET One free copy of AAP Magazine that will be for sale and distributed on Blurb.com Winning work showcased on the online Winners Gallery of All About Photo Particular Merit Mention The next seventeenth winners (ranked from 4 to 20) will have their best image(s) or portfolio published in AAP Magazine Vol.44. Eligibility: Open to all Copyrights & Usage Rights: Copyright of the images will remain at all times with the photographer. Theme: Deadline: 12 November 2024 Entry fee: $30/3 images $5/each additional image Website: https://www.all-about-photo.com/all-about-photo-contest.php?cid=104 Forrás
A Haladási jogok, a Pionír nők a fotográfiában című előadás második része. Az előző előadást Diane Arbus-sal fejeztük be, tehát a feminizmus korszakáig, a 70-es évek elejéig jutottunk el. Olyan női fotósokat ismerhettünk meg, akik megváltoztatták a fotográfiát speciális kémia eljárások segítségével, újfajta témákkal kísérleteztek és a megszokottól eltérő esztétikai stílust teremtettek. A Haladási jogok, a Pionír nők a fotográfiában című előadás második része. Az előző előadást Diane Arbus-sal fejeztük be, tehát a feminizmus korszakáig, a 70-es évek elejéig jutottunk el. Olyan női fotósokat ismerhettünk meg, akik megváltoztatták a fotográfiát speciális kémia eljárások segítségével, újfajta témákkal kísérleteztek és a megszokottól eltérő esztétikai stílust teremtettek. Olyan fotósokkal is foglalkoztunk, akik habár a férfiak által meghatározott korszellem stílusában alkottak – és ma nem feltétlenül számítanak jelentős művésznek –, akkor mégis elismerték tudásukat. A mostani előadásban, elérve az 1970-es éveket, azt vizsgáljuk, hogy a női alkotók milyen utakon, milyen témákat dolgoztak fel, hogyan hatottak vizuálisan a női szerepekre, a női testképre. "Egy feminista professzornőm, Jake Jackson előadására szeretnék reagálni, amelyben azt veti fel, hogy Annie Leibowitz, Sally Mann, Nan Goldin és Lorna Simpson nem eléggé tudatosan álltak hozzá munkájukhoz. Évekkel későbbi magatartásuk hatására a régi munkáik új kontextusba kerültek; ez pedig olyan interpretációkat eredményezett, melyek érvénytelenthetik korábbi munkáik jelentését."
A dokumentarizmus újrafelfedezése - Allan Sekula “kritikai realizmusa” –Székely Katalin előadása ***** A tavaly elhunyt Allan Sekula a hetvenes évek elején fordult a fényképészet, azon belül is a dokumentarista fényképészet felé, elsősorban azzal a céllal, hogy a két világháború közötti dokumentum-fotográfia hagyományát folytassa. Sekula számára ugyanis nem korának esztéticizáló új-dokumentarizmusa (Diane Arbus, Lee Friedlander vagy Garry Winogrand), hanem a két világháború közötti társadalomkritikus dokumentarista fényképészet (Walker Evans, Dorothea Lange) tűnt mérvadóbbnak. Sekula-t a dokumentarizmus megújítójaként tarjuk számon, aki mind műveiben, mind teoretikus szövegeiben a valóság fotó általi megragádásának és közölhetőségének a lehetőségeit vizsgálta. Műveiben a politika, a történelem, a társadalmi összefüggések, az ökológia, a klímaváltozás jelenségei – ahogy ő maga fogalmazza: a fejlett kapitalizmus képzeletbeli és valóságos morfológiája bontakozik ki. A dokumentarizmus újrafelfedezése - Allan Sekula “kritikai realizmusa” – Székely Katalin előadása ***** A tavaly elhunyt Allan Sekula a hetvenes évek elején fordult a fényképészet, azon belül is a dokumentarista fényképészet felé, elsősorban azzal a céllal, hogy a két világháború közötti dokumentum-fotográfia hagyományát folytassa. Sekula számára ugyanis nem korának esztéticizáló új-dokumentarizmusa (Diane Arbus, Lee Friedlander vagy Garry Winogrand), hanem a két világháború közötti társadalomkritikus dokumentarista fényképészet (Walker Evans, Dorothea Lange) tűnt mérvadóbbnak. Sekula-t a dokumentarizmus megújítójaként tarjuk számon, aki mind műveiben, mind teoretikus szövegeiben a valóság fotó általi megragádásának és közölhetőségének a lehetőségeit vizsgálta. Műveiben a politika, a történelem, a társadalmi összefüggések, az ökológia, a klímaváltozás jelenségei – ahogy ő maga fogalmazza: a fejlett kapitalizmus képzeletbeli és valóságos morfológiája bontakozik ki. Az eseményt élőben közvetítjük: Az eseményeket a technikai lehetőségek függvényében felvesszük és közvetítjük is. A felvett anyag vágásáig az anyagok vágatlanul is megtekinthetők a közvetítési minőségben akár telefonon, tableten is, a közvetítés ideje alatt a felvételek visszatekerhetők. A vágás utáni felvételeink megnövelt minőségben itt láthatók. Amennyiben értesítést szeretnél kapni hasonló közvetítésekről, úgy nyomd meg a Follow gombot és regisztrálj a livestream rendszerébe!A regisztrált Livestream felhasználók a követett eseményeikről csak egy levelet kapnak minden közvetítés elindulásakor, tehát igen ritkán.
A Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza Fotóművészeti Szabadegyetemének következő előadását és a Howard Greenberg gyűjteményhez kapcsolódó tárlatvezetést 2013. december 10-én Oltai Kata kurátor tartja majd "A közvetlen agresszív" címen. A Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza Fotóművészeti Szabadegyetemének következő előadását és a Howard Greenberg gyűjteményhez kapcsolódó tárlatvezetést 2013. december 10-én Oltai Kata kurátor tartja majd "A közvetlen agresszív" címen. "A Szabadegyetem előadásának témájául a Howard Greenberg gyűjtemény egy olyan vonalát szeretném kiemelni – azokból az alkotókból válogatva, akik kiállításra kerültek –, melyet maga a gyűjtő is fontosnak talált a kollekció egyik gerincfonalaként. Susan Sontag A fényképezésről című könyvében a fotós szemlélet fejlődésének egyik sarokpontjaként citálja Robert Frank megjegyzését: „egyetlen dolgot kell tartalmazni a fényképnek: a pillanat emberi mivoltát”. Az amerikai dokumentarista fotográfiai tradíció szenvtelen, személytelen eszményét a harmincas évektől már komolyan bombázta számos antropológiai terepmunkát végző 'amatőr' fotós, tudós vagy zsurnaliszta is. A karizmatikus Sid Grossmann köré gyűlt számos olyan, elsősorban baloldali érzelmű, első generációs amerikai fotós, akik máshogyan kezdték el bemutatni saját társadalmukat. Szubverzív, tabukat is megcélzó témaválasztással, formai kísérletezéssel kommentálták a "Land of the Free" patrióta ideált. Ebben a vibráló, kritikus miliőben sok nő is, mint Berenice Abbott vagy Lisette Model, megtalálhatta számítását. A Photo League megágyazott a következő generációknak, akik előszeretettel vették górcső alá az amerikai társadalom rejtett oldalát. Ezt az érdeklődést, fotográfiai attitűdöt elemzem Robert Frank, Diane Arbus, Weegee, Leon Levinstein (és mások) képein keresztül."
Válogatás Howard Grenberg gyűjteményéből Az őszi pezsgő kiállítási szezonban, a 2012-es nagy sikerű Vivian Maier kiállítás után, újra a New York-i Howard Greenberg Gallery-vel dolgozunk együtt: az ő gyűjteményükből válogatjuk ki a fotótörténet ismert, immár klasszikus alkotásait a Magyar Fotográfusok Háza két emeletének kiállítótereiben. A kiállítás együttműködő partnerei a lausanne-i Musée d’Elysée, valamint a párizsi Fondation Henri Cartier-Bresson. Válogatás Howard Grenberg gyűjteményéből Az őszi pezsgő kiállítási szezonban, a 2012-es nagy sikerű Vivian Maier kiállítás után, újra a New York-i Howard Greenberg Gallery-vel dolgozunk együtt: az ő gyűjteményükből válogatjuk ki a fotótörténet ismert, immár klasszikus alkotásait a Magyar Fotográfusok Háza két emeletének kiállítótereiben. A kiállítás együttműködő partnerei a lausanne-i Musée d’Elysée, valamint a párizsi Fondation Henri Cartier-Bresson. A válogatás a fotótörténet mestereinek kiváló alkotásait gyűjti egy tárlatba, egyedülálló lehetőséget kínálva a fotográfia történetének és klasszikusainak megismerésére. Külön kiemelések helyett, íme a kiállítandó alkotók névsora: Aaron Siskind ● Adolf Schneeberger ● Alexandr Rodcsenko ● André Kertész ● Angelo ● Arnold Newman ● Arthur Rothstein ● August Sander ● Ben Shahn ● Berenice Abbott ● Bill Brandt ● Bob Adelman ● Bruce Davidson ● Charles Moore ● Dan Weiner ● Dave Heath ● David Seymour ● Dennis Stock ● Diane Arbus ● Dorothea Lange ● Eddie Adams ● Edouard Boubat ● Edward Steichen ● Edward Weston ● Frank Gohlke ● František Drtikol ● Garry Winogrand ● Gjon Mili ● Gordon Coster ● Gordon Parks ● Hamilton Wright ● Hansel Mieth ● Harold E. Edgerton ● Harry Callahan ● Helen Levitt ● Henri Cartier-Bresson ● Irving Penn ● Jacob Riis ● Jaromír Funke ● Jaroslav Rössler ● Jessie Tarbox Beals ● Jindřich Štyrský ● John Vanderpant ● Josef Koudelka ● Josef Sudek ● Lee Friedlander ● Leon Levinstein ● Leonard Freed ● Lewis Hine ● Lillian Bassman ● Lisette Model ● Kinszki Imre ● Manuel Álvarez Bravo ● Marc Riboud ● Margaret Bourke-White ● Martin Munkácsi ● Minor White ● Paul Caponigro ● Paul Strand ● Peter Sekaer ● Ralph Eugene Meatyard ● Richard Avedon ● Robert Adams ● Robert Capa ● Robert Frank ● Roman Vishniac ● Roy DeCarava ● Russel Lee ● Ruth Orkin ● Sally Mann ● Saul Leiter ● Sid Grossman ● Sol Libsohn ● W. Eugene Smith ● Walker Evans ● Weegee ● Werner Bischof ● William Klein ● Yevgeni Khaldei Számos alkotás ennek a kiállításnak a keretében kerül először kölcsönzésre közintézmények által, így a magyarországi tárlat különösen érdekes és egyedi betekintést nyújt a fotókedvelők számára. A kiállítás budapesti kurátora: Kincses Károly, fotómuzeológus
Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza (Budapest VI., Nagymező u.20.) Megnyitja Jaromír Plíšek, Csehország magyarországi nagykövete és Gőbölyös Luca fotóművész Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig *** A nők eddig soha nem vívtak ki maguknak olyan fontos helyet a cseh fotóművészetben, mint napjainkban. Ráadásul pont abban az időszakban történik ez, amikor a fotográfia kilépett gettójából, és példanélküli erővel jelenik meg a művészeti életben. Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza (Budapest VI., Nagymező u.20.) Megnyitja Jaromír Plíšek, Csehország magyarországi nagykövete és Gőbölyös Luca fotóművész Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig *** A nők eddig soha nem vívtak ki maguknak olyan fontos helyet a cseh fotóművészetben, mint napjainkban. Ráadásul pont abban az időszakban történik ez, amikor a fotográfia kilépett gettójából, és példanélküli erővel jelenik meg a művészeti életben. Nagyon finoman rajzolódik ki a folyamat, amelyben a nők észrevétetik magukat a hetedik művészet első száz éve során. A II. világháború után jelentkeznek olyan női fotóművészek, mint Emila Medková, Dagmar Hochová, és Bĕla Kolářová. Jelentős számban azután az új nemzedék képviselői közt találunk női alkotókat az 1960-as és 70-es években, de még mindig nem olyan hangsúlyosan, mint manapság. Napjainkban a fotográfiát és képzőművészetet oktató iskolák tanárainak mintegy fele nő, és részben munkájuknak köszönhetően a cseh fotóművészet legjobb és legeredetibb művei születnek. A Cseh Köztársaság ilyen szempontból a nemzetközi kortárs művészeti élet része. A cseh alkotások olyan közegbe illeszkednek, melyet a következő nevek fémjeleznek: Sophie Calle, Cindy Sherman, Sam Taylor-Wood, Nan Goldin, Tracey Moffatt, Vanessa Beecroft, Barbara Kruger, Sandy Skoglund, Mariko Mori, Annie Leibovitz, Tina Barney, Mary Ellen Mark, Sally Mann, Rineke Dijkstra, Loretta Lux. A test, mint téma - amely az 1990-es években meghatározó szerepet vitt - ha nem is tűnt el, de kevésbé lényeges mára, nem mindenütt jelen való, és átengedte elsőségét az identitás témájának. Különösen vonzó tárgy ez azon női fotósok számára, akik saját identitásukat kutatják munkáikban, keresik saját metamorfózisuk lehetőségeit. Ezek az alkotók a nők többoldalú szerepét vizsgálják: viszonyukat a férfi nemhez, a gyermekekhez, a társadalomban elfoglalt helyüket, az emancipáció kérdéseit, és a nemek által meghatározott különbségeket. Ennek a kiállításnak a témája a 35 év alatti cseh és szlovák női fotóművészek identitásának kifejezése alkotásaikban. Habár munkáikban érzékenység és egyfajta női látásmód tükröződik, egészében mégsem lehet tipikusan „női”/”feminin” művészetnek tekinteni, vagy a feminizmus egy tiszta manifesztációjaként értelmezni az anyagot. Tereza Vlčkova romantikus képeit a meghatározhatatlan idősík jellemzi. Az alkotó gyakran különböző időszakok együttes megjelenítésével dolgozik, a kép elkészültének pontos korát vagy helyét lényegtelen vonássá minősíti. A fő helyen egy civilizációtól megkímélt természeti közeg jelenik meg; a természet, amelybe nők és leányok magukat is elhagyva próbálnak beleolvadni a fényképezőgép lencséje előtt. A természet itt egyfajta idealizált, érintetlen szépség és szellemi mélység megjelenése. Ebben az ikreket ábrázoló sorozatában a Kettő párhuzamba állítható sok művész munkájával; régi olasz és spanyol mesterek festményeivel, August Sander, Diane Arbus, Rijneke Dijkstra és Loretta Lux fotóival, és sok filmmel is. Modelljeinek tekintete delejesen néz a kamerába. A közönség képtelen különbséget tenni, hogy valódi testvérpár áll-e előtte, vagy egy kislány és számítógépen klónozott hasonmása. Gyanút kelt, vajon nem műanyag babákat ábrázol-e, sőt kissé ijesztő is némelyik. Az alkotó az emberi azonosság lehetséges maximumát kutatja, amelyet még hangsúlyoz is az ugyanolyan öltözékkel és hajviselettel. Az ikrek arcvonásainak eltéréseit és hasonlóságait, olykor meglepően felnőttes sajátosságát megmutatva felveti a kérdést, vajon szellemi világuk és jellemük is oly közel áll-e egymáshoz, mint külső megjelenésük? Milyen a viszony köztük? Mi a saját alter ego -juk? Hány arc rejtőzik mindannyiunkban? A Photoshop intenzív használatakor a művésznő nem a különleges effektekhez nyúl, hanem a képek szuggesztivitását erősíti fel, amit sajátos költőiségük kölcsönöz nekik. Maga a lányok által megidézett világ, valahol az álom és valóság határmezsgyéjén van, a szemükből áradó kérdésfelvetés az, amire nehéz választ találnunk. Barbora Bálková, a festő és fotóművész Maszkok c. ciklusában saját arcát rejtette el, általában csak a szemeket mutatva nem szokványos álarcok mögött. Több szürrealista művészhez vagy későbbi társaikhoz, Diane Arbushoz és Joel Peter-Witkinhez hasonlóan egy személyiség eltűnését mutatja meg, hogy egy másiknak kölcsönözhesse. Annak lehetőségével szembesít, hogy egy álarc mögött megszabadulhatunk saját magunk által épített gátlásainktól, elrejthetjük valós vagy képzelt testi hibáinkat. Az álarc szimbolizálhat érzéseket és hangulatokat, egyszerre nyújt védelmet és támaszt, kihívást. Egy álarc el is rejt, ugyanakkor fel is tárhatja az emberi természetet. Ráadásul a Bálková által használt maszkok nem szokványosak, ő maga alkotta azokat húsdarabokból, kenyérből, virágokból, tollakból, pénzjegyekből, multimédiás eszközöket felhasználva. A női fotográfusok egész sora talál ihletet a hozzá közel eső környezetben, szüleiben, gyermekekben és barátaikban. A Zuzana Blochová és Dita Lamačová páros Persona című sorozatukban a számítógép segítségével komponáltak olyan portrékat, amelyekben arcuk, testük egybeolvad, emlékeztetve az ugyanezt a címet viselő Bergman film utolsó jelenetére, ahol a két arcsík egybecsúszik. Műveik elsősorban és mindenekelőtt az emberi kapcsolatok egy rejtett dimenzióján való tűnődések; a családon belüli kölcsönhatásokat, a jellemek keveredését vizsgálják. Ezek a témák jelennek meg Barbora Žůrkova és férje, Radim Žůrek három, számítógép segítségével készített portréján is. A leszármazottak című sorozatukon gyermeküket képzeletbeli alakként ábrázolják, vegyes nemi jegyekkel, saját és kölcsönzött külső vonásokkal. Ez a módszer bámulatos generációs összehasonlításra ad alkalmat, amit az alkotók maguk így kommentálnak: „A digitális vágás segítségével megkíséreltük megtalálni azokat az arcképeket, akik mi vagyunk, mi voltunk, és mi lehetnénk.” Sylva Francová Női portrék című sorozatán különböző időpontokban készült képeket dolgozott össze a számítógépes technika segítségével. Anyját, nagyanyját, nővérét, közeli barátait láthatjuk a magán- szférájukban lekapva, például pihenés, szoptatás, torna közben. Csupa olyan mindennapi élethelyzetben, és személyes rituálé közben, ahonnan az idegenek általában ki vannak rekesztve. A fotográfus tehát megsokszorozott és intim képet ad rokonairól, ahol ugyanakkor a valóságot manipulálja, és ezzel az immár mindannyiunk által jól ismert szerep-sokszorozódásokra világít rá. A legismertebb női fotóművészek különböző módjait alkalmazzák az önreflexiónak, amikor rokonaikhoz fűződő érzéseikről, kapcsolataikról vagy identitásuk kereséséről vallanak. Ám néhányan közülük szélesebb társadalmi problémához nyúlnak, amikor a modern világot jellemző szerep - újraelosztásról készítik munkáikat. Daniela Dostálková, a Szeretem a várost c. képén egy olyan látványt idéz meg - egy japán cég által épített légkondicionáló gyár Csehországban -, amely a lehető legnagyobb termelékenységet szimbolizálja egy steril közegben, miközben rávilágít a globalizáció erejére és az egyéni dimenzió elnyomására azáltal, hogy az alkalmazottakat szokásaik és lelki alkatuk megváltoztatására kényszerítik a multinacionális cégek. Babora Mrázková és Filip Láb szintén a volt kommunista országok életének szenteltek jelentős mennyiségű művet. A keleti blokk azokról a radikális politikai, társadalmi és gazdasági változásokról szól, ami - többek között- Lengyelországban és a Balkánon zajlott. A kiválasztott fotók a lengyel nehézipar központjában, Katowice-ben készültek, amit tömeges munkanélküliség sújt a bányák és kohók csökkentett termelése miatt. A sötét tónusok és kontrasztok kiemelik a város baljós és kísérteties jellegét, amit fokozhat a képek érzékeny elrendezése, így autentikus dokumentumsorozatot kapunk. Štěpánka Stein és Salim Issa szuggesztív portréi - amelyeket Newcastle-ben, az angol iparvárosban készítettek -, pillanatképet adnak etnikumok, nemzetiségek, kultúrák és társadalmi osztályok keveredéséről, megkapóan váltogatva a napfényben, illetve vaku fénye mellett rögzített felvételeket. Barbora Kuklíkovának például a Benyomások egy idegen városban c. sorozatán - amely a Prágában élő bevándorlók életét mutatta be -, a szociológiai látásmód volt az uralkodó. Most azonban éppen ellenkezőleg, egy szimbolikus és dekadens szemlélettel közelít, David Lynch filmjeinek világához hasonlóan. A színek pszihológiájában és a kompozíció műanyag minőségének kiemelésével ellentmondásos, fesztültségterhes világot teremt. A horrorfilmek hangulatát idézik a képek, amikor a néző eltekint a hősnők valós identitásától és emberi viszonyaitól, ehelyett teret nyer a képzelet ereje. A cseh fotóművészetben még további fiatal női alkotókat találunk, akiket foglalkoztat az identitás témája. A kiállított művészek figyelmet érdemlőek és sikeresek. Máris vannak utánzóik és követőik. Szerencsére akadnak olyanok is, akik nem csak plagizálják az elődöket, hanem eredetit tudnak mutatni az identitás témájában, ami napjainkban a legnagyobb érdeklődésre tart számot. (Szerző: Vladímir Birgus, a kiállítás cseh kurátora)
