Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Helyszín: Mai Manó Ház I. emeleti kiállítótermei (Budapest V., Nagymező u. 20. Megnyitja Jérôme Bloch kulturális attasé, a Francia Intézet igazgató-helyettese és Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora, a Mai Manó Ház művészeti vezetője A vendégeket köszönti Horváth Csaba főpolgármester-helyettes Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén és ünnepnap 11-19 óráig *** Helyszín: Mai Manó Ház I. emeleti kiállítótermei (Budapest V., Nagymező u. 20. Megnyitja Jérôme Bloch kulturális attasé, a Francia Intézet igazgató-helyettese és Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora, a Mai Manó Ház művészeti vezetője A vendégeket köszönti Horváth Csaba főpolgármester-helyettes Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén és ünnepnap 11-19 óráig *** A Mai Manó Ház egyik - éveken átívelő - kiállítás sorozata a Magyarországon született, bár a későbbiek során már más nemzethez tartozóként is híressé, világhíressé vált fotográfusok műveinek bemutatása (Kati Horna polgárháborús képei (1999), Müller Miklós Visszatekintés (2006), Brassai Gyulus Brassai fotográfiák és dokumentumok (2007)). Művészi pályájuk gyökerei Magyarországhoz köthetők, míg kibontakozásuk már választott hazájuk hatásaival és az addig megtett út élményeivel ötvöződve lett a nemzetközi fotótörténet része. A világhírűek közül egy, a nemrég elhunyt (2007. június 26.) LUCIEN HERVÉ, akit az építészeti fotográfia megújítójaként ismerhetünk. Most az Ő életművének egy-egy töredékét - válogatva párizsi képsorozatából és franciaországi művészek portréiból - mutatjuk be a nagyközönségnek. A kiállításban párhuzamba állított két téma, a városképek illetve a portrék megrajzolják egységes alkotói stílusát. Választ adhatnak arra, a talán sosem feltett kérdésre, hogy miként is jelenítette meg ’saját’ városát, Párizst, ahol élt, ahonnan elindult utazásaira és ahova visszatért. Azt a helyet, ahol mindennapjait töltötte. Életművéből még sosem válogattak e szempont szerint. Így akik ismerik meghatározó stílusát és iskolateremtő képeit, azok számára is meglepetéseket tartogat a most bemutatott válogatás. Akik pedig nem találkoztak még műveivel, új meglepő perspektívából láthatják, az akár már ismert párizsi helyeket, építményeket (Champs Elysées, Eiffel-torony...). A portrék betekintést engednek a ’francia művészvilág’ nagy alakjai közé. Arcképeket láthatunk többek között az ott élő, vagy akár a csak rövidebb ideig Párizsban tartózkodó magyar művészekről, értelmiségiekről (Anna Mark, Ligeti György, Rozsda Endre, Kassák Lajos, Fejtő Ferenc). Az építészet nagyjai (Le Corbusier, Marcel Brauer...) mellett, pedig a kor meghatározó képzőművésze Henri Matisse is megjelenik. A figyelmes szemlélő számára kibontakozik egy nagyformátumú személyiség gondolati világa, akinek mindig volt bátorsága saját útját járni, érzékenységét, nyitottságát képekben megmutatni. Mindazt - ami meghatározta választásait, életminőségét, lázadó személyiségét, új szabályokat alkotó, igazságkereső magatartását. Lucien Hervé különlegessége abban rejlik, ahogy az építészet filozófiáját látja és teszi láthatóvá fotográfiában mások számára is. Abban, ahogy képes volt együtt lélegezni az építészeti formákkal és olyan konstellációt látott meg a természetes környezet és az épített terek vagy akár azok formái között, amely néha még magát az építészt is meglepte. A részletekben rejlő teljességet egyszerű, tiszta eszközökkel ragadta meg. A fény közeli barátja lehetett vagy - felesége szerint - egyszerűen a zsebében hordta, mert az, kompozícióinak, képei szerkezetének alapszintű formálója. Sok adósságunk van még Vele szemben (is), és bár ez a kiállítás nem az első lépés, még van mit tennünk. Csizek Gabriella művészeti vezető A kiállított leveleket válogatta: Gebauer Imola művészettörténész A kiállításhoz kapcsolódóan Seres Szilvia LUCIEN HERVÉ-PORTRÉ című filmjét vetítjük. A kiállítás létrejöttéért hálás köszönet Judith Hervé-nek Létrehozásáért köszönet: Sandly Orsolya, Bán Dávid, Sarkantyu Illés „1910-ben születtem Magyarországon. 1929-ben Párizsba mentem. Életem elég kemény volt. Mindenféle mesterséggel foglalkoztam s közben el kellett hagynom a zenét, mind álmaimat. Ebben a korszakban, ifjúságom első felében igen sokat sportoltam, még birkózóbajnok is voltam. Nem annyira hiúságból, mint inkább azért, mert az egyszerű emberi környezetben bátorságból és emberi méltóságból ugyanolyan leckéket vehettem, mint amit Bartók Béla környezetében megéreztem. Sok mindenfélével kellett foglalkoznom: voltam banktisztviselő, modellkészítő szabászatban, ügynök, épületfestő, számvevő, titkár, újságíró, aligazgató napilapnál, idegenvezető, és a többi. Mindezek a tapasztalatok emberileg gazdagítottak. A fogságban rajzolni kezdtem, majd szökésem után festeni. 1948-ban kezdtem fényképezni. 1949-ben Le Corbusier azt írta nekem, hogy „önnek építészlelke van”. Azóta vagyok az ő fényképésze. Nagyon sokat utaztam és mégis, ha egy kisvárosban találom magam, legyen az akár Szíriában, akár Franciaországban, boldog vagyok, idegen vagyok, és minden meglep. Számomra az építészet is az Embert jelenti. Az Embert, akit mindenben keresek, még akkor is, ha fényképeimen legtöbbször elkerülöm” Lucien Hervé (katalógus, 1966. Paul Valéry kiállítás) Lucien Hervé életműve (Hódmezővásárhely, 1910 - Párizs, 2007) Az illegalitásban kapta a Hervé nevet, amihez azóta is ragaszkodik. Mára már senki nem szólítja valódi nevén, talán ő maga is csodálkozna. Bár 1928 óta él külföldön, csak az 1949-es év hozta meg számára a várva várt sikert. Ekkor készítette el azt a 650 felvételt Marseille-ben a Le Corbusier tervezte Unité d’Habitationról, amelynek láttán a világhírű építész ezt írta neki: „önben egy építész lelke lakik”. Alig múlt nyolc éves, amikor zsidó nagypolgári családjával Hódmezővásárhelyről Budapestre költözött. Apja, Elkán Lajos bőrnagykereskedő, két évre rá meghalt. Hervé fiatalkorában muzsikált és intenzíven sportolt, többszörös birkózóbajnok volt. "Megtanultam, hogy az életben az egyenlőtlen helyzetekben is fel kell venni a küzdelmet.” A reáliskola befejezése után Bécsbe utazott. „Én mindenáron el akartam kerülni hazulról. Bécsben ugyan nagyon keveset jártam be a Közgazdasági Egyetemre, szívesebben mentem a Technische Hochschuléba rajzolni. Azonkívül sokat udvaroltam és jártam koncertekre.” Egy évet töltött ott, majd 1929-től Párizsban élt. Két évig a Patou Divatháznak tervezett modelleket. Részt vett a CGTU szakszervezet magyar szárnyának irányításában Zalka Mátéval, Tarr Imrével, Lőwy Gézával. Tagja lett a francia kommunista pártnak. Előbbiből aztán frakciózás vádjával 1938-ban kizárták. „Egy párizsi barátom azzal a javaslattal állt elő, hogy dolgozzam együtt az unokaöccsével, aki fotós, és éppen akkor érkezett Pestről. Talán együtt tudnátok riportokat készíteni. Te írhatnál, ő meg fényképezhetne.” A fotóst Müller Miklósnak - Nicolas Mullernek hívták, s a Marianne magazinnak kezdtek közösen dolgozni 1938-ban. Kapcsolatuk addig tartott, míg a háború fenyegetése elől, Müller kivándorolt Tangerba. „Egyedül maradtam. Nem szerettem volna elveszteni a munkát, s nem vallottam be, hogy a társam elment, s folytattam a riportok készítését Müller név alatt. Kölcsöngéppel, kölcsönnévvel fényképeztem.” A második világháborúban katonaként szolgált, rádiósnak képezték ki. Egy ideig Párizsban maradt, sőt fotózhatott is, képei a Vu-ben, a Picture Pos-tban és a Match-ban jelentek meg. 1940. június 4-én Dunkerque-nél német fogságba esett. A németországi fogolytáborban festeni kezdett. Kalandos módon megszökött, Grenoble-ban csatlakozott a francia ellenállási mozgalomhoz, később visszatért Párizsba. 1947 óta hivatásos fényképész. 1948-ban Budapesten és Párizsban állította ki festményeit. 1949-ben zajlott le élete döntő találkozása Le Corbusier-vel. Ettől kezdve az építész haláláig (1965) ő volt a fényképésze. Dolgozott Gropius-nak, Breuer Marcellnek, Nervinek, Niemeyernek is. A Carré Bleu című építészeti folyóirat szerkesztőségi tagja, munkatársa több nemzetközi építészeti folyóiratnak : Architecture Aujourd’hui, Architectural Design, Domus stb. Mint a fentiekből kitűnik, elsősorban építészeti fotóival lett ismertté, de humán tárgyú és absztrakt fényképeiből is több kiállítást rendezett Franciaországban és külföldön. Írásai és albumai megjelentek magyar, francia s számos idegen nyelven Munkáit megtalálhatjuk a legnagyobb francia, magyar és nemzetközi közgyűjteményekben. Fia, Rodolf Hervé - Elkán Dániel Rodolf (Párizs, 1957 - 2000) - is képző- és fotóművész, aki felváltva élt és alkotott Budapesten és Párizsban. (Kincses Károly: Fotográfusok - made in Hungary. Akik elmentek/akik maradtak, 1998., módosítva 2008-ban) A kiállítás támogatói: Francia Intézet, ELLE
Kiállítás a Mai Manó Ház André Kertészről elnevezett termeibenHelyszín: Mai Manó Ház1065 BudapestNagymező utca 20.Zártkörű megnyitó!A kiállítást megnyitja: S. E. M. Philippe Zeller, Őexellenciája rendkívüli és meghatalmazott nagykövetA kiállítást a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből válogatta Kincses Károly. Kiállítás a Mai Manó Ház André Kertészről elnevezett termeibenHelyszín: Mai Manó Ház1065 BudapestNagymező utca 20.Zártkörű megnyitó!A kiállítást megnyitja: S. E. M. Philippe Zeller, Őexellenciája rendkívüli és meghatalmazott nagykövetA kiállítást a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből válogatta Kincses Károly.Esterházy Péter írta "Nem mindenkinek, de Rozsda Endrének van legendája. Az első magyar szürrealista. A magyar művészettörténet nagy ismeretlenje. Breton barátja, Picassóné legjobb magyar tanítója. Rozsda, aki még látta Bartók kezét, és ez megváltoztatta az életét. Európai Iskola, Max Ernst, Párizs, párizsi emberünk..."Nem mindenkinek, de a jeles írónak hiszünk.Rozsdát eddig elsősorban festőművészként ismertük, ám halála után a Magyar Fotográfiai Múzeum Párizsból megkapta a művész teljes fotós hagyatékát, több mint húszezer képet, negatívot, diát. Ezek megismerése után jutottunk arra a felismerésre, hogy fotográfiáiban a festészetével egyenrangú életműre bukkantunk. Ezért mutatjuk most meg Rozsda életművének az eddig csak sejtett, de részleteiben nem ismert szeletét, fotográfusi ténykedését. Tesszük mindezt abban a meggyőződésben, hogy az igazi művész elsősorban nem a kifejezésre választott technikán, eljáráson keresztül ismerszik meg, hanem az idea-ihlet- megvalósítás-megmutatás teljes folyamatában. Ebben az esetben pedig szinte mindegy, hogy a művészi ideát alkotássá sűrítő ihlet nyomán milyen eszközökkel, formákban valósul meg a művészi kép.Kincses KárolyRozsda Endre1913-ban született Mohácson, 1999-ben halt meg Párizsban.1930-ban Budapestre költözött, majd két évvel később Aba Novák Vilmos tanítványaként annak szabadiskolájában tanult festészetet. Sikeresen indult pályája - 22 évesen már kiállít és egyik képét maga Petrovics Elek a Szépművészeti Múzeum akkori igazgatója veszi meg - 1938-tól Párizsban folytatódik, a Montparnasse-on bérelnek műtermet. Itt kerül kapcsolatba a francia szürrealistákkal Tanguy-val, Miro-val, Max Ernst-tel és másokkal, mégis inkább csak a szürrealisták kínálta "szellemi ösztönzést, izgatottságot" használja ki, ténylegesen nem csatlakozik a csoporthoz.Sajátosan egyéni vizuális nyelvezetet alakít ki.Tanít is, növendéke nem más, mint Picasso későbbi felesége, Francoise Gilot.Közeli ismeretségbe kerül az akkori párizsi művészvilág legkiemelkedőbb személyiségeivel, számára közöttük is legfontosabb André Breton barátsága.1939-1941-ig a L' École du Louvre hallgatója lesz, ez idő tájt állítanak ki Barta Lajos szobrász barátjával a rue Scoelchercherben.1943-ban visszatérnek Budapestre, majd a háború után 1945-ben Mezei Árpáddal, Pán Imrével, és másokkal megalapítják az Európai Iskolát, mely művészeti csoportosulás 1949-ig működik.1956-ban a határon átszökve barátjával Párizsba menekül és ott telepszik le végleg.1979-ben a Montmartre híres műterem házába a Bateau-Lavoire-ba költözik. Élete végéig folyamatosan részt vesz - elsősorban szürrealista hangvételű - kiállításokon, díjakat kap, idős korában is aktívan dolgozik.A főként festőként ismert Rozsda Endre fotográfiai életműve csak halála után, hagyatékát áttekintve került napvilágra és a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményébe.1938-tól, a budapesti kezdetek után Párizsban folytatódik művészi pályája. Itt kerül kapcsolatba a francia szürrealistákkal Tanguy-val, Miro-val, Max Ernsttel és részt vesz a pezsgő művészeti életben. André Breton barátsága is meghatározó élménye életének. Tanít is, így ismeri meg Francoise Gilot-ot, akivel életük végéig barátok maradnak.Rozsda Endre művészetét gyakran sorolják a szürrealizmushoz, ő maga voltaképp sohasem csatlakozott az irányzathoz mint művészeti mozgalomhoz. Ugyanakkor gondolkodásmódjában - nyilatkozatai világosan utalnak erre - tagadhatatlanul jelen van a szürrealista alkotókra is jellemző keresés mozzanata, amely egy mögöttes valóság feltárására irányul. Csakhogy Rozsda számára a szürrealizmus nem annyira végcél, mint inkább egy lehetőség arra, hogy ez a másik, immár határait vesztett valóság kitáruljon.Fotográfiáin fellelhetőek festményeinek meghatározó elemei, játék a fénnyel, a tér- és idősíkok egymásmellettisége, az álomszerű kavargás.Színes és fekete-fehér képeit nemcsak a kiállító terem falain, hanem a megjelenő albumot végiglapozva is megnézhetjük.Művei megtalálhatók többek között francia, lengyel, amerikai és magyarországi gyűjteményekben, múzeumokban. Az utóbbi években, New Yorkban (2002.), illetve Rómában, a Palazzo Falconieriben (2004.) rendeztek reprezentatív egyéni kiállításokat festményeiből.
