Virágvölgyi István

A weboldalán így ír magáról (https://www.viristvan.com/index.php/contact/bio/): 

szakmai igazgató, Capa Központ (kurátor, képszerkesztő, a Capa-nagydíj titkára, a Heti Fortepan blog szerkesztője)

Virágvölgyi István (1982 – Budapest) szabadkézi rajzot, kiadványszerkesztést és fotográfiát tanult, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett informatikus könyvtáros mesterdiplomát. Az Origo hírportálnál dolgozott 2007 és 2011 között, először képszerkesztőként, majd a fotórovat vezetőjeként. Az ezt követő három évben az MTI nemzeti hírügynökség fotószerkesztőségét vezette. 2014 és 2019 között dokumentarista fotográfiát és képszerkesztést oktatott a Budapesti Metropolitan Egyetemen, 2022-23-ban pedig fotótörténetet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 2014 óta a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátoraként dolgozik, 2022 óta szakmai igazgató, a Capa-nagydíj titkára és a Heti Fortepan blog szerkesztője. 2016 óta a Pannonhalmi Főapátság kulturális tanácsadója, 2018 óta pedig a Fortepan digitális fotóarchívum önkéntes szerkesztője. 2021 óta a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj kuratóriumának tagja. Nős, két gyermeke van, Budapesten, illetve Bécsben él és dolgozik.

LinkedIn @viristvan
Instagram @viristvan
Facebook @viristvan
Tumblr @viristvan

Nem középutasnak tartom magamat, hanem mindkétutasnak. Mintha nem langyos vízben fürdettek volna, hanem hidegben és forróban egymás után. Ez nem volt mindig kellemes, de mégis ennek a kettősségnek az alapélménye formált:
Falusi közegben, de a nagyváros vonzásában nőttem fel. Szabad levegőjű művészcsaládból származom, de konzervatív egyházi középiskolába jártam. A sajtófotós szakmában dolgoztam hét évig, de régóta kurátor vagyok egy művészeti intézményben. A kiállítást mint műfajt fontosnak gondolom, még ha aránylag kevesekhez jut is el, de szívügyem a hetente tízezreket megszólító Heti Fortepan blogon zajló ismeretterjesztés is. Bosszantanak az „így szoktuk…” kezdetű mondatok, mégis hiszek a hagyomány megtartó erejében.

Igyekeztem sokat tanulni édesanyámtól, Szalontai Évától az önazonosságról, édesapámtól, Virágvölgyi Pétertől az igazságra és pontosságra való törekvésről, az elhivatottságról Kerekes Gábortól, a külsőségek nélkül komolyan vett munkáról Sáling Gergőtől, a hasonszőrűnek nyújtott önzetlen segítségről Féner Tamástól, a szekértábor-logikát nélkülöző elemző gondolkodásmódról Tamási Miklóstól, a tágabb környezetünkben tevékenykedők megemeléséről Török Andrástól, egy probléma alapos körbejárásáról Dezső Tamástól, a disztingválás fontosságáról Feledy Botondtól, az analizáló rendszerezésről Fadgyas Bencétől és az emberi motivációk kibogozásáról Kőrösi Orsolyától. Örülök, hogy volt alkalmam együtt dolgozni Dejcsics Konrád atyával, Rubecz Tamással és Zelenák Andrással, hogy Barátné Hajdu Ágnes és Spiró György előadásait hallgathattam az egyetemen. Büszke vagyok rá, hogy barátomnak mondhatom Korniss Pétert, Hajdú D. Andrást és Sipos Áront. Hálás vagyok David Levy nagylelkű segítségéért, ami a lehető legjobbkor jött.

De a legfontosabbat feleségemtől, Heltovics Évától tanultam arról, hogy a vitákat hiába nyeri meg az ember, ha a másik fél ettől még nem érzi jól magát. Jó lenne, ha Pilinszky tanácsát sikerülne minél többször megfogadnom: „Mert ti úgy gondolkoztok, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség. Én viszont úgy gondolkozom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”